Egyperces novella
2016. szeptember 8., csütörtök @ 15:59 | 0 hozzászólás
A hamu alatt
Anita rémülten rezzent össze az ajtó felől beszűrődő, ismerős hang hallatán. Épp régi, bordó foteljában üldögélt, s naplójába temetkezve próbálta kiírni magából bánatát, amikor apja megjelent a nappaliban. Csontos, borostás arcának sziluettje alig látszott kalapja árnyékában, a lány mégis le tudta olvasni a bosszúságot testtartásából. Rögvest kihúzta magát és észrevétlenül a háta mögé csúsztatta könyvét. Igyekezett nyugodtnak és kiegyensújozottnak tűnni, miközben ujjai görcsösen markolták ruhája selymes anyagát.
- Üdv itthon, Apám! - törte meg végül a már kínosan hosszúra nyúló csendet.
A férfi - semmibe véve a formalitásokat - némán felakasztotta esőverte kabátját, majd sarkára taposva a szoba közepére rúgta fekete lakkcipőit. A lábbelik koppanása a padlón még akkor is visszhangot vert a házban, amikor nyolc éves lányát semmibe véve egy halk morranás kíséretében az emeletre vezető lépcső felé indult.
Anita hálát adott az égnek ezért a ritka közönyért, s mint ahogy a távolodó léptek zaja, a gombóc is tünedezni kezdett kiszáradt torkából. Felkapta füzeteit arról a kerek kis asztalról, amin pár nappal ez előtt még édesanyja írógépe állt, majd halk léptekkel a pince bejáratához sietett. Amilyen csendesen csak tudta, bezárta maga mögött a korhadt ajtót és óvatosan ereszkedni kezdett a létrán. A helyiségben ugyanis - elektromos áram híján - vaksötét volt. Anna ennek ellenére rutinosan haladt egyre lejjebb és lejjebb, míg a barátságtalan hidegtől karján fel nem állt a szőr, s míg lába el nem érte a kikövezetlen talajt. Csak ekkor kockáztatta meg, hogy belesuttogjon a homályba;
- Itt vagy?
Síri csend. Csak a plafonra felszögelt vasláncok szemei koccantak össze a távolban. Anna a csilingelés irányába kapta a fejét és megtette az első bizonytalan lépést egyetlen, igaz barátja felé. Mellette öreg naplója távoli emléknek tűnt csupán. Ráadásul az egyszer betelik, s számomra értéke odavész. - gondolta. - De Ő mindig itt lesz nekem.
Hat nappal később, pontban este hat órakor valaki csengetett. Anna - szokása szerint - épp a pincében tartózkodott, amikor beszűrődött hozzá a titokzatos látogató mély, kimért hangja;
- ...Uram, ebből a házból rendelték a pizzákat. Amíg a kezemben a blokk, maga köteles fizetni az árúért. Kérdezze meg valamelyik családtagját az ügy érdekében!
Pár pillanatnyi néma csend, aztán a fa reccsenése, ahogy valaki becsapja az ajtót.
- Anna! - ordította a férfi oly artikulálatlanul, hogy a lány majd' összepisilte magát ijedtében. Ennek ellenére kihúzta magát, visszanyelte könnyeit és felkészülve a legrosszabbra, mászni kezdett a létrán.
Amint résnyire kinyitotta az őt és háborgó apját elválasztó vékony fát, kővé dermedt. Vérben forgó szemek néztek vissza rá, akár egy ragadozó állat a prédájára. A lány futni akart, de végzete elől tudta, nincs hová. Így hát hagyta, hadd jöjjön, aminek jönnie kell;
Némán tűrte apja kíméletlen ütéseit, miközben észrevétlenül egyre csak hátrált és hátrált... míg remegő ujjai a pince korhadt ajtófélfájára nem találtak. Ekkor aztán váratlanul belecsimpaszkodott apja nyakába, s teljes erejével húzni kezdte lefelé. A férfinak a lendülettől és a kislány hirtelen kitörő haragjától esélye sem volt a menekvésre. Gyermekével együtt zuhant le a mélybe, felesége örökké parázsló hamvaira.
A férfi - semmibe véve a formalitásokat - némán felakasztotta esőverte kabátját, majd sarkára taposva a szoba közepére rúgta fekete lakkcipőit. A lábbelik koppanása a padlón még akkor is visszhangot vert a házban, amikor nyolc éves lányát semmibe véve egy halk morranás kíséretében az emeletre vezető lépcső felé indult.
Anita hálát adott az égnek ezért a ritka közönyért, s mint ahogy a távolodó léptek zaja, a gombóc is tünedezni kezdett kiszáradt torkából. Felkapta füzeteit arról a kerek kis asztalról, amin pár nappal ez előtt még édesanyja írógépe állt, majd halk léptekkel a pince bejáratához sietett. Amilyen csendesen csak tudta, bezárta maga mögött a korhadt ajtót és óvatosan ereszkedni kezdett a létrán. A helyiségben ugyanis - elektromos áram híján - vaksötét volt. Anna ennek ellenére rutinosan haladt egyre lejjebb és lejjebb, míg a barátságtalan hidegtől karján fel nem állt a szőr, s míg lába el nem érte a kikövezetlen talajt. Csak ekkor kockáztatta meg, hogy belesuttogjon a homályba;
- Itt vagy?
Síri csend. Csak a plafonra felszögelt vasláncok szemei koccantak össze a távolban. Anna a csilingelés irányába kapta a fejét és megtette az első bizonytalan lépést egyetlen, igaz barátja felé. Mellette öreg naplója távoli emléknek tűnt csupán. Ráadásul az egyszer betelik, s számomra értéke odavész. - gondolta. - De Ő mindig itt lesz nekem.
Hat nappal később, pontban este hat órakor valaki csengetett. Anna - szokása szerint - épp a pincében tartózkodott, amikor beszűrődött hozzá a titokzatos látogató mély, kimért hangja;
- ...Uram, ebből a házból rendelték a pizzákat. Amíg a kezemben a blokk, maga köteles fizetni az árúért. Kérdezze meg valamelyik családtagját az ügy érdekében!
Pár pillanatnyi néma csend, aztán a fa reccsenése, ahogy valaki becsapja az ajtót.
- Anna! - ordította a férfi oly artikulálatlanul, hogy a lány majd' összepisilte magát ijedtében. Ennek ellenére kihúzta magát, visszanyelte könnyeit és felkészülve a legrosszabbra, mászni kezdett a létrán.
Amint résnyire kinyitotta az őt és háborgó apját elválasztó vékony fát, kővé dermedt. Vérben forgó szemek néztek vissza rá, akár egy ragadozó állat a prédájára. A lány futni akart, de végzete elől tudta, nincs hová. Így hát hagyta, hadd jöjjön, aminek jönnie kell;
Némán tűrte apja kíméletlen ütéseit, miközben észrevétlenül egyre csak hátrált és hátrált... míg remegő ujjai a pince korhadt ajtófélfájára nem találtak. Ekkor aztán váratlanul belecsimpaszkodott apja nyakába, s teljes erejével húzni kezdte lefelé. A férfinak a lendülettől és a kislány hirtelen kitörő haragjától esélye sem volt a menekvésre. Gyermekével együtt zuhant le a mélybe, felesége örökké parázsló hamvaira.
Lea K. Moess
Címkék: gondolatok, Novella
Mukka:Miért? Mert.~
