Főoldal Rólam Társoldalak Bakancslista Moly Követés
Carpe Diem! - Zeneajánló és fordítás
2016. november 14., hétfő @ 10:40 | 0 hozzászólás
 Már régóta nagy rajongója vagyok annak a Metallica név alatt futó, thrash metal bandának, amely immár 1981 óta a közönség nagy kedvence. Bevallom, számomra ez az egész őrület Kirk Hammettel (szólógitáros) kezdődött, akit 2003-ban nem csak a 11. helyre sorolták a Rolling Stone magazin Minden idők 100 legjobb gitárosa listáján, de egyfajta példaképpé is nőtte ki magát a szememben.
 Amint eljutottam addig, hogy a gitárom végre engedett és viszonylag normálisan állt a kezemben, első dolgom volt a Nothing Else Matters c. dal rá eső részét megtanulni. Tény, hogy meggyűlt vele a bajom (nem is kicsit), de mai napig nincs még egy olyan szám, amiről őszintén elmondhatom, hogy akkor sem unnám meg, ha tizedjére tekerném az elejére.


 Többet nem tudok róla mondani. Tessék lehuppanni valami kényelmes székbe, feltenni a fülhalgatót, rákattintani a videóra és lehunyni a szemeteket!
 Azoknak, akik nem boldogulnak az angol nyelvvel, lefordítottam a szöveget. (Figyelem, a munkám nem pontos! Nem vagyok a szóról szóra fordítás híve és ez rengeteg helyen feltűnhet a nyelv mestereinek. Dehát mire is valók a szabályok...?)
 És hogy mi köze ennek az oldalhoz? Olvass tovább és megtudod!

További bejegyzések »

Címkék: , , , ,

Filmkritika
2016. szeptember 30., péntek @ 11:00 | 0 hozzászólás

Holt költők társasága

 A történet az ötvenes évek derekán játszódik,  egy úgynevezett Welton Akadémián. A részben Tom Schulman által megálmodott fiúiskolában rendre és fegyelemre tanítják a diákokat, s nem véletlenül négy fő alapelvük a  hagyomány, becsület, fegyelem és érdem... Amerika egyik legjobb tanodájának hírneve a tét.
 A középpontban hét, egy osztályban tanuló fiú és az új irodalom tanáruk, Mr. Keating áll, aki már a legelső pillanattól kezdve saját útjuk megtalálására és annak kitaposására biztatja diákjait. Első dolga tudatosítani a fiatalokban, hogy az életük sokkal hamarabb elröpül, mint azt gondolnák, s hogy ki ,,kell használniuk a "carpe diem" örökségét". Mivel ez a szokatlan oktatási rendszer erős ellentétben áll az akadémia elveivel, hamar sikerül felhívnia magára a többi tanár, valamint maga az igazgató figyelmét is.
 Mr. Keating órái nagy hatással vannak a fiúkra és betáblázott mindennapjaikra, így kíváncsiságuknak engedvén nyomozni kezdenek a férfi után. Meg is találják a képét az egyik "ősrégi" évkönyvben, amiben - nagy meglepetésükre - többek között az áll, hogy fiatal korában tagja volt a Holt költők társaságának. (Régen a diákok a közeli indián barlangba menekültek az intézmény folytogató falai és szabályai elől, s esténként verseket olvastak föl egymásnak.) Főszereplőink innen szedték az ötletet, hogy felelevenítsék a klubot és kövessék Mr. K. példáját.
Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert menő. Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság... ezek mind nemes dolgok, kellenek a lét fenntartáshoz, de a költészet, a szépség, a romantika, a szerelem: ezek azok, amikért érdemes élni.

💭Vélemény:
 Először is szeretném kihangsúlyozni, milyen nagy csalódást okozott a könyv a film
után; ,,Robotmunka"-ahogy sokan jellemezték a Molyon és ezzel a kijelentéssel sajnos teljes szívemből
egyet kell, hogy értsek. Az egész olyan szájbarágósra sikerült a rengeteg párbeszéddel és egyhangú, unalmas leírással, hogy a végén már majdnem azt kívántam: bárcsak bele sem kezdtem volna. Számomra felettébb illúzióromboló volt, pedig élek-halok a könyvekért. Mintha... mintha Kleinbaum allergiás lett volna a melléknevekre. A karakterek gyakran összekeveredtek, bár az sem igazán volt jellemző, hogy engedte volna őket rendesen kibontakozni. Ha - valamilyen csoda folytán - előbb futok össze a regénnyel, mint a filmmel, pár oldal után egészen biztosan feladom és leteszem...
 Ellenben a film annyira magával ragadott, hogy kénytelen voltam háromszor is megnézni egymás után. A történet zseniális, a választott színészeknél jobbakat pedig nem is találhattak volna! Üdítő, hisz rég éreztem már úgy, hogy minden kocka a helyén van és a rendezőknek tényleg sikerült átadniuk a lényeget. Legelső gondolatom az volt: Hé, ezt nekem forgatták!
 Az egész nagyon ösztönzőleg hatott rám, hisz akkoriban én is azon voltam, hogy minnél optimistábban lássam a világot és megtanuljak a mának élni. A Holt költők társasága egyfajta löketet adott és segített kinyitni olyan ajtókat, amikről eddig nem is tudtam.
Mennyire nehéz megőrizni önmagunkat a többiekkel szemben! Látom a szemükön, hogy most azt gondolják: "én nem léptem volna ütemre", de jusson eszükbe, hogy akkor miért tapsoltak? Mindannyian igényeljük, hogy elfogadjanak, de higgyék erősen, hogy a meggyőződésük egyéni, a sajátjuk, még ha a nagy többség emiatt rossz szemmel néz is magukra, még ha a nyáj azt bégeti is: "neeem heeelyeees"! (...) Azt akarom, hogy leljék meg a maguk útját mihamarabb. Induljanak el rajta a maguk tempójában! Mindegy, hogy merre, mindegy, hogy hogyan, akár peckesen, akár kergén, bárhogyan!
 Ajánlom mindazoknak, akik  szeretik a romantikát, a költészetet, a humort és a drámát! Garantáltan nem fog csalódást okozni!

Lea K. Moess

Címkék: , , ,

Légy kreatív!
2016. szeptember 19., hétfő @ 11:13 | 0 hozzászólás

Street Art

 Ma már gyalog teszem meg az otthonunk és a suli közötti távolságot, de emlékszem, hogy míg régen a buszra várva ültem a padon, olyan dolgokat fedeztem fel, ami mellett egy normál ember szemrebbenés nélkül elsétál. Hogyne sétálna, mikor szeme előtt csak az lebeg, nehogy lekésse a villamost és várnia kelljen plussz öt percet a következőre! Tényleg nem értem, mivégett ez a nagy rohanás... Mintha ösztönösen mindenki időt akarna spórolni; Pedig könnyen lehet, hogy ezek között az elszalasztott pillanatok között bújkál a Te nagy pillanatod is.
 Na de megint elkalandoztam, ugyanis a témának ezen oldalát később egy másik bejegyzésben fogom részletezni. Most a kreativitásra fektetném a hangsújt és egy olyan művészetre, ami - talán eddig tudtod nélkül - de behálózza a világot.

 A Street Artról, avagy utcaművészetről többségünknek először a graffitik jutnak eszünkbe, pedig ez csupán egy a sok érdekes téma közül, amely rendelkezésünkre áll. A lényeg, hogy kivétel nélkül mindent, amit az ablakodon kinézve látsz, vásznadnak tekinthetsz; Kiegészítőid lehetnek akár a falon futó borostyánok (mint azt a videóban is láthatod), elhagyatott, rozoga házikó, vagy épp egy közönséges, minden buszmegállóban megtalálható szemetes (sütiszörnnyé átalakítva). [Kép] [Kép] [Kép]

 Tegyük fel, hogy túl vagy egy rettentően stresszes, nehezen vánszorgó napon, habnak a tortán pedig még a buszt is lekésed. Egy ilyen helyzetben az emberek 90%-a vagy felhúzza magát, vagy teljesen összeomlik és hű telefonjában talál vigaszra. De mondok egy másik példát... Hétfőn az angol tanárnő röpdolgozatot írat veletek. Te persze úgy érzed, nem készültél fel eléggé. Így hát két nappal késöbb halálra izgulod magad az oktató kezében lapuló eredmények láttán, holott tudod, hogy akármilyen osztályzatot kaptál, már - ha törik, ha szakad - nem változtathatsz rajta.
 Ilyenkor próbáld meg más szemszögből nézni a dolgokat! "Mivel húsz percet kell várnom a következő buszra, még van időm elnyalni egy fagyit", vagy "legalább már túl vagyok a teszten, semmit sem ronthatok el még jobban", stb. Na, velem anno ugyanez történt; Az orrom előtt csukódott be a busz ajtaja és hiába kalimpáltam, mint egy félőrült, a sofőr pechemre nem vette a lapot. Elindultam hát a megállók mentén hazafelé, tudván: fél óra múlva jön a következő járat. ,,Addig legalább sétálok egy kicsit. Délelőtt végig esett az eső és tegnap különben is elmaradt a tesi óra."-gondoltam. Így találtam rá az első olyan műre, ami rossz hangulatom ellenére képes volt megmosolyogtatni. Sajnos nem csináltam róla képet, de interneten találtam egy nagyon hasonló alkotást: [Kép]

 Szóval érdemes odafigyelni az ilyen kis apróságokra is, hisz nem tudhatod, mikor dobja fel a napod egy szimpla stopptábla, vagy egy fűcsomó, aminek lába kélt...

Lea K. Moess

Címkék: , ,

Egyperces novella
2016. szeptember 8., csütörtök @ 15:59 | 0 hozzászólás

A hamu alatt

 Anita rémülten rezzent össze az ajtó felől beszűrődő, ismerős hang hallatán. Épp régi, bordó foteljában üldögélt, s naplójába temetkezve próbálta kiírni magából bánatát, amikor apja megjelent a nappaliban. Csontos, borostás arcának sziluettje alig látszott kalapja árnyékában, a lány mégis le tudta olvasni a bosszúságot testtartásából. Rögvest kihúzta magát és észrevétlenül a háta mögé csúsztatta könyvét. Igyekezett nyugodtnak és kiegyensújozottnak tűnni, miközben ujjai görcsösen markolták ruhája selymes anyagát.
 - Üdv itthon, Apám! - törte meg végül a már kínosan hosszúra nyúló csendet.
 A férfi - semmibe véve a formalitásokat - némán felakasztotta esőverte kabátját, majd sarkára taposva a szoba közepére rúgta fekete lakkcipőit. A lábbelik koppanása a padlón még akkor is visszhangot vert a házban, amikor nyolc éves lányát semmibe véve egy halk morranás kíséretében az emeletre vezető lépcső felé indult.
 Anita hálát adott az égnek ezért a ritka közönyért, s mint ahogy a távolodó léptek zaja, a gombóc is tünedezni kezdett kiszáradt torkából. Felkapta füzeteit arról a kerek kis asztalról, amin pár nappal ez előtt még édesanyja írógépe állt, majd halk léptekkel a pince bejáratához sietett. Amilyen csendesen csak tudta, bezárta maga mögött a korhadt ajtót és óvatosan ereszkedni kezdett a létrán. A helyiségben ugyanis - elektromos áram híján - vaksötét volt. Anna ennek ellenére rutinosan haladt egyre lejjebb és lejjebb, míg a barátságtalan hidegtől karján fel nem állt a szőr, s míg lába el nem érte a kikövezetlen talajt. Csak ekkor kockáztatta meg, hogy belesuttogjon a homályba;
 - Itt vagy?
 Síri csend. Csak a plafonra felszögelt vasláncok szemei koccantak össze a távolban. Anna a csilingelés irányába kapta a fejét és megtette az első bizonytalan lépést egyetlen, igaz barátja felé. Mellette öreg naplója távoli emléknek tűnt csupán. Ráadásul az egyszer betelik, s számomra értéke odavész. - gondolta. - De Ő mindig itt lesz nekem.
 Hat nappal később, pontban este hat órakor valaki csengetett. Anna - szokása szerint - épp a pincében tartózkodott, amikor beszűrődött hozzá a titokzatos látogató mély, kimért hangja;
 - ...Uram, ebből a házból rendelték a pizzákat. Amíg a kezemben a blokk, maga köteles fizetni az árúért. Kérdezze meg valamelyik családtagját az ügy érdekében!
 Pár pillanatnyi néma csend, aztán a fa reccsenése, ahogy valaki becsapja az ajtót.
 - Anna! - ordította a férfi oly artikulálatlanul, hogy a lány majd' összepisilte magát ijedtében. Ennek ellenére kihúzta magát, visszanyelte könnyeit és felkészülve a legrosszabbra, mászni kezdett a létrán.
 Amint résnyire kinyitotta az őt és háborgó apját elválasztó vékony fát, kővé dermedt. Vérben forgó szemek néztek vissza rá, akár egy ragadozó állat a prédájára. A lány futni akart, de végzete elől tudta, nincs hová. Így hát hagyta, hadd jöjjön, aminek jönnie kell;
 Némán tűrte apja kíméletlen ütéseit, miközben észrevétlenül egyre csak hátrált és hátrált... míg remegő ujjai a pince korhadt ajtófélfájára nem találtak. Ekkor aztán váratlanul belecsimpaszkodott apja nyakába, s teljes erejével húzni kezdte lefelé. A férfinak a lendülettől és a kislány hirtelen kitörő haragjától esélye sem volt a menekvésre. Gyermekével együtt zuhant le a mélybe, felesége örökké parázsló hamvaira.

Lea K. Moess

Címkék: ,

Becsüld meg!
2016. szeptember 5., hétfő @ 6:25 | 0 hozzászólás
 Egy német barátnőm egyszer megkérdezte tőlem, van-e valaki, akit teljes szívemből utálok. Emlékszem, azt feleltem: ,,Senkit sem ismerek annyira, hogy ezt ilyen nyíltan kijelenthetném." S most de örülök, hogy ez volt a válaszom! Körülbelül két évvel ez előtt történt, de úgy érzem ez idő alatt teljesen kifordultam - szerencsére jó értelemben - önmagamból. Monotom napjaim minden egyes iskolában töltött percei pletykálkodással és nyafogással teltek. Persze a kamaszok általában már csak ilyenek... Egyszerűen nincsenek megelégedve önmagukkal, mégkevésbé életükkel, s pesszimistán állnak hozzá a dolgokhoz. Úgy gondolják semmi sem úgy történik, ahogy kellene, rokonaik tanácsait bosszantónak, lekicsinylőnek tartják. Szüleik nem úgy bánnak velük, ahogy ők azt megérdemelnék, túl sokat várnak el tőlük, s nem hagynak számukra elég privát szférát. A fiúk nyolcvan-kilencven százalékából hiányzik a jómodor és a kedvesség, aki pedig épp belülről virágzik, az kívülről nem elég tetszetős, és satöbbi. Azt hiszik... azt hittem enyém a Föld legunalmasabb, legelcseszettebb élete;
 Akkor még nem tudtam... nem is sejtettem, hogy a világ másik fele valóban elmondhatja magáról mindezt. Bár rengeteget példálózhatnék, ezuttal csak egyetlen országra helyezném a hangsúlyt, melynek kegyetlen szokásairól olvasván gombóc nőtt torkomban. Jean Sassonnak sikerült elérnie, hogy A fátyol mögött c. könyvével elszégyeljem magam fiatalkori elégedettlenkedésemért és szeretteim iránt tanúsított tiszteletlenségemért; Szaúd Arábiában ugyanis az erőszak, a nemek közötti egyenlőtlenség, valamint a nyílt kivégzések, csonkítások és megkövezések mindennapos és elfogadott dolognak számítanak. A nőknek fekete fátylakba kell burkolózniuk, hogy kísértésbe ne ejtsék a férfiakat, s halálbüntetés vár arra, ki kezénél, vagy szemeinél több bőrfelületet mutat meg a napvilágnak. Szüleik - nem törődve lányaik vágyálmaival - legtöbször már tízes éveik elején, első havi vérzésük után hozzáadják egy tehetős férfihoz, legyen az húsz, vagy épp hetven éves. Ha a feleségről nászéjszakájukon kiderül, hogy már nem szűz, megkötözik, kivezetik az utcára, hogy a nép - kénye-kedve szerint - kövekkel brutális módon akár haláláig sebezze, dobálja. (Kép, kép) Míg a szaúdi nőknek ez a kegyetlen szerep jutott, a férfiakat kicsi koruktól kezdve istenként kezelik, s az ellenkező nem megvetésére tanítják.
 Elsőre azt feltételeztem megint az iszlám vallás van a dologban... Aztán kisebb kutatómunkát végeztem és nagy meglepetésemre a Koránban (szent könyv, mint pl. a katólikusoknál a Biblia) szó sincs efféle embertelen bánásmód megköveteléséről. Na de akkor ki a hibás? Hogyan lehetne változtatni az ottani kritikus helyzeten? Hisz ez itt a kérdés, nem?
 A válasz minden bizonnyal sokkal összetettebb, mint amilyennek tűnik; Ott már nem elég, hogy a nők fellázadjanak és együttes erővel kiálljanak jogaikért. Nem számít, hogy a szaúdi anyák szembeszegülnek férjeikkel leányaik korai házasságát illetően... Mindez semmit sem ér, míg olyasvalaki vezeti országukat, aki abban a romlott kultúrában nőtt fel, mely lassan évszázadok óta mérgezi a hívők elméjét, s aki továbbadja fiainak Mohamed prófétájából levont hamis következtetéseit.
 Tehát mindannak, amit néhány migráns az európai nőkkel művelt/művel, a szaúdi asszonyok naphosszat ki vannak téve, úgy, hogy mindeközben a tettesek meg vannak róla győződve: amit tesznek az elfogadható. Mind az apjuk, a társadalom, s istenük, Allah szerint.

 Ma már nem tudok bekapcsolódni az osztályomban lefolyó, a lányok között elhangzó könnyed beszélgetésekbe. A háttérbe vonulok, s csendben maradok remélve: némaságom nem tűnik fel senkinek. Akárhányszor valaki a szüleire, az iskolára, vagy legutóbbi barátjára panaszkodik, eszembe jut a könyvből jól ismert anonim Szúltána, s a hozzá hasonló, a bokájukon feszülő béklyóval küzdő nők sorsa szerte a világban. Becsüld hát meg azt az életet, amelyre naphosszat panaszkodsz és nyisd ki a szemed! Te legalább változtathatsz sorsodon. C a r p e  d i e m !
 Ha egyetértessz velem, csatlakozz a nők jogaiért induló, újdonsült kampányomhoz, s tüntesd fel a lent található képet te is oldaladon, vagy bejegyzésedben!

Köszönettel,
Lea K. Moess
További bejegyzések »

Címkék: , , ,

Bakancslista
2016. augusztus 21., vasárnap @ 11:45 | 0 hozzászólás
 Második posztomat kezdeném is egy kis érdekes bevezetővel;
 Ugye mindenki ismeri a The Bucket List (A bakancslista) c. filmet? Ha nem - amit kétlek -, hát ne sajnálja rá azt a másfél órát az életéből és üljön le a tévé/számítógép elé bepótolni az elmaradást! Erre a linkre kattintva akár már most meg is teheted: Film. Na, ha ez megvan, lépjünk is tovább;
 Az én angol tudásom elég gyatra, ezért hát arra az esetre, ha más is így volna ezzel, megsúgom, hogy a bucket list szó szerinti fordításban vödörlistát jelent. Mivel a magyar inkább a "feldobom a talpam" kifejezést használja a "feldobom a vödröm" helyett, így maga a szó sem mint vödörlista, hanem mint bakancslista lett lefordítva. Remélem érthető.
 Na de mégis mire jó ez az egész? Hisz vágyainkat és céljainkat ugyanúgy leírhatjuk a jól bevált kis bőrkötéses naplónkba...
 Nos, nem tudom, ki hogy van vele, de én nem a jövőmet tervezgetem gondolataim könyvében, hanem tulajdonképpen a múltam egy részét zárom le vele.
 Ezen kívül itt a hangsúly a "listán" van; Legésszerűbb számokkal jelezni a felsorolt pontokat, de ez mellékes és már csak a te fantáziádon múlik. A lényeg, hogy olyan szavakkal/mondatokkal lepd el végül a papírt, amelyeket még halálod előtt véghez szeretnél vinni. Hogy átláthatóbb legyen, rajzolhatsz egy-egy rublikát is céljaid mellé, amiket végül azon a bizonyos napon kipipálhatsz.

 Egyébként a gyakorikérdések.hu-n lassan már két éve regisztrált, rendszeres tag vagyok. Bármi kérdésetek van, azt ott nyugodtan feltehetitek. Esküszöm, néha egyszerre röhögni és sírni támad kedvem a színes válaszoktól, de higyjétek el, akad rengeteg olyan felhasználó is, aki fontos információkkal felszerelkezve örömmel segít terveitek megvalósításában.
 Íme legutolsó kérdésem és Fainlife válasza:
Csináltatok már valaha bakancslistát? És sikerült is véghezvinni a leírt pontokat?
Én csináltam Bakancslistát, jelenleg még csak 21 pontom van, de bőven elég :) Persze tudom, hogy ennek legalább a triplája lesz még a papíron, s számomra a bakancslista azt jelenti:  addig nem halhatok meg, amíg mindezt ki nem próbálom... és - ellentétben az első hozzászólóval - számomra a pénz nem akadály :) Van bakancslistám, fog még bővülni, és meg fogom valósítani mindet, mindent, amit felírtam rá :) Szuper jó dolog :) Ha másra nem, arra tökéletes, hogy reményt adjon az embernek, mert - általában - bakancslistára olyat ír az ember, ami a szíve vágya, amiért élni akar még :) Jó dolog ez a bakancslista ;) 
 Az összes válasz megtekintéséért katt ide: 🌻 Aki hozzá szeretne szólni, csak bátran! Nem harapok.

 Kiemeltem egy részt Fainlife válaszából, ami felkeltette az érdeklődésemet és szeretném is  kommentálni; Kedves Olvasók, ez a helyes hozzáállás! Céljaink megvalósításában ugyanis a pénz nem lehet akadály, ha nagyon akarja az ember. Persze ha az álmodozó családos, vagy épp elkötelezett, gondolnia kell szeretteire is... Mégis azt kell mondjam, kő kemény spóroláson és kitartáson múlik az egész. Ezen kívül Bakancslistádban az "elrepülni Japánba és felpróbálni egy kimonót" helyett kezdésnek természetesen olyasmi is állhat, mint a "leszólítani a srácot, aki tetszik", vagy "elolvasni egy romantikus könyvet angolul", stb...

 Remélem adtok egy esélyt a tervezgetés ezen fajtájának és olyan nagy örömötöket lelitek majd a dologban ti is, mint jómagam! Ne feledjétek, a listának egyetlen egy célja van: apránként valóra váltani álmaitokat.


Lea K. Moess

Címkék: ,

Kezdetek
2016. augusztus 18., csütörtök @ 6:15 | 0 hozzászólás

 Kedves Látogatók!


 Hogy miért is jött létre ez az oldal? Igazából személyes célból, ahogy a Mrs. Pandora c. blogom is, 2016-ban. Na de akkor mi a kettő között a különbség? Miért nem teszem ezeket a bejegyzéseket a Mrs. P.-n közzé? A válasz egyszerű. Azon az oldalon - mint azt már ott is említettem - minden gondolatomat megosztom veletek. Legyen szó egy egyszerű élménybeszámolóról, kritikáról, vagy olyan képekről, idézetekről és zenékről, amik megihletnek. Ellenben a Carpe Diem! csak és kizárólag egyetlen témával foglalkozna.

 De kezdjük is a legelején... Az oldal ötletét az Intouchables c. film és a Me Befor You c. könyv adta. Bár ez a két remekmű inspirált leginkább, a P.s. I Love You mottójával kezdődött az egész, miszerint az a dolgunk, hogy alkossunk. Az már édes mindegy, hogy mit.
 Akiknek ismerősen csengenek a címek, minden bizonnyal értik, hova akarok kilyukadni.
 Sokszor merengek az életen... az életemen. Csak úgy csepeg a szürkeségtől, az átlagosságtól, pedig nem panaszkodhatnék... Van egy csodálatos kisöcsém, szerető szüleim és - sajnos - nagyon sok ember számára luxusnak mondható környezet, amiben élhetek. Akkor mégis mi hiányzik?
 A kaland. A kaland az, ami eddig elkerülte a mindennapjaimat. De mit tehet az ember - egyenlőre - utazáshoz elegendő pénz nélkül? Hogyan tehetném érdekesebbé az életemet? A válasz a kérdésre: bármivel, ami kicsit is kizökkent a ködös valóságból. Amitől felforr a véred. Az én esetemben például az írás, a rajzolás és a zongorázás töltik be ezt a nélkülözhetetlen szerepet.
 Bár más oldalról is meg lehet közelíteni a dolgot... Akinek nincs különösebb hobbija, vagy kedvenc időtöltése, az bátran fedezze fel a környéket, ahol jelenleg él. Sétáljon sokat, vagy ha erre nincs ideje, menjen más útvonalon haza a munkából, vagy az iskolából! Hihetetlen hogy feldobja az embert, ha addig a napig számára teljesen ismeretlen helyeken jár. Lehet ez a sarki csemegebolt, vagy az öt utcával arrébb található fagylaltozó... Teljesen mindegy. A lényeg, hogy minden nap felfedezz valami újat, s máris szélesedett kicsit a látóköröd.

 Tehát rövidebben összefoglalva a Carpe Diem!-en olyan bejegyzéseket és fotókat láthattok majd, amelyek a céljaimat, ötleteimet és álmaimat tükrözik a jövőmmel kapcsolatban. A fent említettek ellenére azért remélem nektek is hasznotokra válik majd az a sok információ és gondolat, amiket ide összegyűjtök a világról!
(Elérhetőségeimet megtaláljátok a "rólam" modulra kattintva, legfelül.)


Kellemes hétvégét kíván,
Lea K. Moess

Címkék: ,

CARPE DIEM


Csevegő